MENÜ

Régóta dédelgetett álmom válik valóra !!!

Önerőből és nemzeti összefogással tavasz óta építjuk a Tanodát.

Évek óta tervezgettem, hogy egy olyan TANODÁT indítok a Cigány Írószövetség égisze alatt, melyben a hátrányos helyzetű gyerekeknek tudunk majd egy olyan biztos pontot nyújtani, ahová bármikor benyithatnak. Ha kell segítünk a tanulásban. Ha az kell, beszélgetünk az életről, mind arról, amire az iskolában nincs idő. Ha a lovari nyelvet szeretné valaki megtanulni, akkor itt a helye nálunk a RUVA-TANODÁBAN.

 *********************

A Cemzeti (köz) Művelődési Társaság

szervezésében

RUVA FARKAS PÁL

A Magyar Arany Érdemkereszttel kitüntetett

író - költő - szociológuendhagyó irodalomórája

2016. február 24-én 10.30 órától

   Békéscsabán a Széchenyi István

Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági

Szakközépiskola   ebédlőjében

               (Irányi u. 3-5.)

 **********************************************

2013. július 25-én a KOGART

               Galériában

  kettős könyvbemutatóm volt

http://www.magyarhirlap.hu/ott-luktetnek-az-atelt-elmenyek

„Ott lüktetnek az átélt élmények”

Hrecska Renáta

- 2013. július 27., szombat

Bemutatták Ruva Farkas Pál legújabb kötetét – az író, költő, szociológus arra int, hogy a cigányság éljen lélekgyógyító erejével

Angyalok, ha démonok címmel, bemutatták Ruva Farkas Pál legújabb kötetét a Kogart Házban. A csütörtöki bemutatón Hermann István könyvszakértő rámutatott: az író, költő, szociológus műveiben és életével megtanít arra, hogy mindig van újrakezdés, a megszerzett tudás a miénk marad. Péli Ildikó festőművész pedig arról beszélt, hogy Ruva köteteinek minden sorában ott lüktetnek az átélt élmények. A bemutatón az is elhangzott, hogy a nem cigányoknak és cigányoknak egyaránt magukba kell nézniük, hogy ne szalasszuk el az együttélés lehetőségét.

„Írásai közelebb visznek a tudathoz, hogy egyek vagyunk. Olvasva őt, ebben a tudatban vagyunk képesek élni, dolgozni, alkotni” – jellemezte köszöntőjében Ruva Farkas Pál köteteit Kovács Gábor, a Kogart Művészeti Alapítvány létrehozója a cigány író, költő, szociológus legújabb, Angyalok, ha démonok című könyvének bemutatóján.

A művekből Nyári Oszkár színművész-rendező olvasott fel, kiemelve az író üzenetét: „Nem hasonlíthatsz azokra, akik koldulnak vagy lopnak. Te a tudományokból élsz, de nem a tenyérjóslásból.” Ruva Farkas Pál arra int, hogy a cigányság éljen lélekgyógyító erővel, amely eredetétől fogva benne lakozik, ha figyelnek rá: ennek oka, hogy a cigányok elsősorban az érzelmeiken keresztül látják a világot.

Péli Ildikó festőművész hangsúlyozta, a művészetnek túl kell élni, hogy ma nem beszélünk életről, csak helyzetekről. „Ő az első író, akinek minden sorában ott lüktetnek a meg- és átélt élmények” – mutatott rá. A festőművész arra is felhívta a figyelmet, hogy Ruva végtelen szeretettel ír szülőföldjéről, minden művében megjelenik az ősök tisztelete, a barátság és a szerelem. „Írj sokat, és a démonok angyalokká válnak” – utalt a most megjelent kötet címére.

Hermann István könyvszakértő méltatásában kiemelte, hogy az új kötet olyan gyermek- és ifjúkori emlékeket is felébreszt, amelyek igazi könyvsikerré emelhetik. Az igazságot, valóságot nem szépíteni, hanem hitelesen bemutatni törekszik, s az író a szociográfus alaposságával mutatja be a magyar cigánycsaládok életét a hatvanas évektől kezdve.

„Ruva műveiben és életével megtanít arra, hogy mindig van újrakezdés, a megszerzett tudás a miénk marad, és az élet csak akadályozhatja, de nem szakíthatja meg az utat. A sikert nem lehet csalással elérni: a tudás megszerzése, alkalmazása és átadása fontos része annak, hogy a sikert és segítséget nem várni kell, hanem elébe menni” – fogalmazott Hermann.

Arról is beszélt, hogy kölcsönös toleranciát kell mutatnunk: nem csak a nem cigányoknak, de a cigányságnak is magukba kell nézniük, hogy ne szalasszuk el az együttélés lehetőségeit, és a példamutatásban a cigány művészeknek szintén szerepük van.

Az író 2007-es, Gipsy Passió című nagyhatású kötetéről ehhez kapcsolódóan elmondta: nem csak szenvedéstörténet, hanem a romák útjáról, nyelvéről, mondavilágáról egyaránt szól. „Olyan adalékokat olvashatunk benne, amelyek megmutatják, hogy nem ismeretlen számunkra mindez, hanem a történelmünk része. A cigányok az évszázadok során fegyvert kovácsoltak, várat védtek, muzsikáltak, kosarat fontak – egyszóval mindig megtalálták helyüket a társadalomban, ahol szükség volt rájuk” – hangsúlyozta Hermann.

Farkas Zita, a család egyik tagja elmondta: „Ruva Farkas Pál betűnként veti el bennünk az életszeretetet, de csak ha átérezzük, amit üzenni akar soraival.”

(képek a képgalériában)

„Ott lüktetnek az átélt élmények”

A A A

Ruva Farkas Pál megtanít arra, hogy mindig van újrakezdés (Fotó: Horváth Péter Gyula)

- See more at: http://www.magyarhirlap.hu/ott-luktetnek-az-atelt-elmenyek#sthash.apar25PW.dpuf

                 ***************************************

                     2013. április 7-8-án

Nagyszebenben (Románia) tarotta VIII. Nemzetközi Konferenciáját

                  a NEMZETKÖZI ROMA UNIÓ  (IRU)

                          38 ország részvételével

A Konferencia általános  alelnöki tisztségre választott az elkövetkező 4 évre.

képek a képgalériában láthatók

***********************************************************

         *************************************************

                          ************************

M E G H Í V Ó

Tisztelettel meghívjuk Önt és kedves ismerőseit

2013. április 13. szombat de. 10 órakor

kezdődő

XI. Országos  Roma  Vers- és prózamondó versenyre                              

      A rendezvény helye:                         

  Petőfi Sándor Művelődési Ház  és Könyvtár

  2335 Taksony  Fő út 89.                                                   

 Jelentkezés a versenyre:  ruva@flynet.hu, vagy a 06 30 265 6028 telefonon

Szeretettel várunk minden érdeklődőt !

***********

Megalakult a Közös Út - Kethano Drom  folyóirat Baráti Köre:

Az alakuló ülés szószólói: Jókai Anna, Kossuth díjas író, Dobos Marianne író-történész, Ruva Farkas Pál író, szociológus kiemelték a  Közös  Út jelentőségét, s hangsúlyozták a "színvonalas, hiánypótló", a cigány és nemcigány  kultúra kapcsolatát erősítő újság jelentőségét, fennmaradásának szükségességét. (Mint azt már korábbi tudósításainkban is jeleztük a folyóirat nemzetiségi lapok támogatásának megszűntével megjelenési nehézségekkel küzd.)

Az est során a hozzászólások mellett részletek hangzottak el az elmúlt 20 év a lapban publikált legérdekesebb írásaiból. Több jelenlévő szerző saját verseivel köszöntötte a megjelenteket az ünnepi alkalom jóvoltából, mely egybeesett az alapító elnök 63. születésnapjával is.

A Baráti Körhöz a jövőben is csatlakozni lehet, a folyamatos műhelymunka mellett rendszeres irodalmi és kulturális programokkal is jelentkeznek majd.

(kethanodrom / F.M.)

Hírek

  • ÍRÓ-OLVASÓ TALÁLKOZÓK SZEPTEMBERBEN
    2017-08-31 15:32:40

    Békés megyei 

          körutam  

      2017. szeptember

          12-én     16 óra     

    Medgyesegyháza Művelődési

           Ház és Könyvtár

                     ***

      2017. szeptember  

           13-án 17 óra    

      Gádoros  Justh Zsigmond

    Művelődési Ház és Könyvtár

                      ***

      2017. szeptember  

          14-én  17 óra    

    Elek    Városi Könyvtár

    ************************

  • A RUVA-TANODA

     Régóta dédelgetett álmom válik valóra !!!

    Önerőből és nemzeti összefogással tavasz óta építjük a TANODÁT.

    Évek óta tervezgettem, hogy egy olyan TANODÁT indítok a Cigány Írószövetség égisze alatt, melyben a hátrányos helyzetű gyerekeknek tudunk majd egy olyan biztos pontot nyújtani, ahová bármikor benyithatnak. Ha kell segítünk a tanulásban. Segítünk felkészüni az Országos Cigány Szavalóversenyre. Beszélgetünk az életről, mind arról, amire az iskolában nincs idő. Ha a lovari nyelvet szeretné valaki megtanulni, akkor itt, a RUVA-TANODÁBAN arra is lesz lehetőség.  

    (képek a galériában)
               *-----*

    Majdnem harminc év után újból újságot szerkeszthettem.

     Megjelent a Cigány Írószövetség  

                 folyóiratának

                     2. száma

     DIKHES - LÁTOD

            címmel

    *****************

    2014. március 21-én

    pénteken 17 órakor

      Zenés- irodalmi est

    helyszín:  Petőfi Sándor Művelődési Ház

      2336 Dunavarsány

           Kossuth L u. 2

     Minden kedves érdeklődőt szeretettel várok

                                 *****

    2013. Július 25-én 17 órára

    szeretettel várok mindenkit

    a KOGART GALÉRIÁBA

    (Bp. Andrássy út 112)

    kettős könyvbemutatómra

    -******************************

    2012. június 28-30.

    Mutasd meg ki vagy!

    2335 Taksony, Fő út 87.

    *****

    Születésnapi beszélgetés

    a 60. éves Ruva Farkas Pál íróval, költővel

    Sorsfodító találkozások 2012. január 8-i adása

    link:

    http://www.echotv.hu/videotar.html?mm_id=118&v_id=11516

    *****

    A Romano Nyevipe-t a Cigány Írószövetség és Nemzeti (köz) Művelődési Társaság online lapjaként kívánjuk üzemeltetni itt, ezen a honlapon.

    Várom a hozzászólásokat és a témajavaslatokat egyaránt.

    Ruva Farkas Pál

Honlap készítés ingyen

Asztali nézet